Ön itt van: Címlap Konkrét befektetési tippek A zöld út

Hozamkimutatás





Szavazzon Ön is!

Milyen éves hozamot (nettó) tart reálisan elérhetőnek?
 

Belépés partnereknek

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

taking_notes.jpg

Kérjen most időpontot!

web_links.jpg

A zöld út PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Panyik Dániel   
2010. január 27. szerda, 11:17

Számos korábbi cikkünkben volt szó olyan befektetési lehetőségekről, amelyek jellegükből fakadóan elsősorban rövid-, illetve középtávon életképes ajánlatok, azonban viszonylag kevés szó esett olyan tippekről, hogy mely iparágak, szektorok azok, amelyek a jövőben várhatóan hosszabb távon, több éven keresztül is folyamatosan szárnyalhatnak, és versenyképes hozamot biztosíthatnak befektetőiknek. A következőkben egy ilyen lehetőség néhány aspektusát vizsgáljuk meg.

Lehetetlen küldetés

2009 decemberében Koppenhágában összeültek Földünk legnagyobb ipari termelő országainak képviselői és megpróbáltak dűlőre jutni azt illetően, hogy hogyan is lehetne megfékezni a globális felmelegedést, amíg még egyáltalán van erre módunk. Mint utóbb kiderült, már maga a döntéshozatali mechanizmus is meglehetősen életképtelen volt, lévén teljes konszenzus szükségeltetett minden egyes döntés meghozatalakor, azt pedig nem nehéz elképzelni, hogy közel 170 résztvevő ország esetén ez igencsak nehezen kivitelezhető próbálkozás. Ennek fényében nem meglepő, hogy a csúcs lényegében eredménytelenül zárult, és ahogy a kiotói egyezmény esetén is, az USA (Kínával karöltve), mint az egyik fő kibocsátó, most sem volt igazából hajlandó semmilyen komolyabb áldozatot hozni az ügy érdekében, ezzel jóformán szabotálva magát a kezdeményezést. Egyelőre tehát nem történtek érdemleges intézkedések, ez azonban nem jelenti azt, hogy a probléma megszűnt létezni, a klímaváltozás igenis komoly veszélyt jelent az emberiségre, és előbb-utóbb a most még ellenkező országoknak is félre kell tenniük rövidtávú érdekeiket, be kell állniuk a sorba és csökkenteniük kell kibocsátásukat.

Az egyetlen valós alternatíva

A fosszilis energiahordozók felhasználásnak csökkentése a későbbiekben a Föld energiaellátását illetően várhatóan a megújuló energiára helyezi majd a hangsúlyt az atomenergia ellenében, amely ugyan olcsó és sokkal kevésbé környezetszennyező megoldás, azonban egy esetleges atombaleset veszélye miatt nagyon óvatosan kezelendő alternatíva. A zöldenergia ehhez képest tálcán kínálja a megoldást, mivel teljesen környezetbarát és bár most még jóval olcsóbb mondjuk gázzal fűteni, mint geotermikus hőszivattyút telepíteni, de a későbbiekben az árak mérséklődésével versenyképes alternatívát nyújthatnak. Ezzel kapcsolatban erős a gyanú, hogy a megújuló energiaforrások térnyerését nem is igazán a technológiai akadályok, mint inkább az egyre erősödő olaj- és gázlobbi korlátozza. Az idő azonban mindenképp neki dolgozik és a kiváló növekedési lehetőségek miatt ez a szektor lehet a 2010-es évek első tőzsdei boomjának középpontjában.

Előnyben a hazaiak

Ha megújuló energiáról beszélünk, akkor általában öt ilyet szoktunk megnevezni, úgymint napenergia, szélenergia, vízenergia, biomassza, illetve a geotermikus energia. Ezek közül hazánknak egyértelműen a geotermikus energia esetén van jelentős előnye más országokhoz képest: számos tanulmány szerint a magyarországi területeken mérhető geotermikus gradiens 5-7 Celsius-fok, ami a világ átlagos értékének 1,5-2-szerese. Ennek megfelelően a Budapesti Értéktőzsdén is találunk geotermikus energiahasznosítással foglalkozó vállalatot, mégpedig a korábbi Pannonplast műanyagipari vállalat „örökösét”, a Pannergy Nyrt.-t, amely több elemzés alapján is jócskán alulértékelt: a jelenlegi 760 Ft körüli árnál mindenképpen többet érnek a jövőbeli üzleti lehetőségek, amelyek a jelenlegi 1 200-1 300 Ft-os célárakban jelentkeznek.

Konklúzió

Nem nehéz belátni, hogy a jövő a zöldenergiáé, annál is inkább, mert ha esetleg nem is tudnak megállapodni a világ nagyhatalmai, gázból, szénből és olajból véges mennyiség áll rendelkezésre és ezek kitermelése idővel jócskán megdrágul, egyre nehezebbé válik, ezáltal pedig a megújuló energia nemcsak mint esetleges alternatíva jöhet számításba, hanem mint az egyetlen üdvözítő megoldás.

 


 

 

 

Jelen cikkben leírtak nem minősülnek konkrét ügyben adott befektetési-, adó-, vám-, társadalombiztosítási vagy egyéb üzleti tanácsnak. A szerzők nem vállalnak semmilyen felelősséget az itt megfogalmazottak helytelen felhasználásából eredő esetlegesen bekövetkező anyagi és erkölcsi károkért, jogkövetkezményekért. A gépelési, tördelési, nyelvhelyességi és egyéb hibákért ezúton is elnézést kérünk, kommentárjaikat pedig köszönettel fogadjuk!
Módosítás dátuma: 2010. február 24. szerda, 22:15